Soproni látogatásom elbeszélése. Feljegyezte Mátyás király.
Ebben krónikámban szeretném elmesélni az utókornak, hogy milyen
okkal kerestem fel Sopron várát és tartózkodtam ott egy rövid időt 1482
decemberétől 1483 februárjáig.
Sajnos korábban nem sikerült rendeznem a viszályomat III. Frigyes
német–római császárral és hogy pontot tegyek az ügy végére ismételen
harcba küldtem ellene Kinizsi Pál vezette fekete seregemet. Kinizsi
hadvezérem, mint már korábban is sikeresen vezette a hadjáratott, sorra
foglalta el a Bécs felé vezető úton a kisebb ausztriai várakat. Annak
ellenére, hogy teljes mértékben megbíztam, hű hadvezéremben,
jómagam is szerettem volna részt venni a hadjárat irányításában is.
Értesítettem a Soproni városvezetést, hogy részemre a hadjárat idejére
szállást biztosítsanak. Mikor kíséretemmel decemberben elértük a
várost, már távolról láttam a korábbi parancsomnak megfelelő
intézkedések hatását, azaz Sopron erődítményeinek kijavítása és
kiépítése megfelelően haladt. A háromszoros falgyűrűvel, majd
bástyákkal és árokkal körülvett belvárosnak két kapuja volt, én délkelet
felől a Magyarország felé néző Hátsókapunál kértem bebocsájtás a
várba. A várnak még egy kapuja volt északon az Előkapu. A kapuból
csapóhíd vezetett a belvárosba. Elhaladtunk Caesar-ház előtt és
megérkeztünk a Sópiac térre, ahol akkor már nem a só kereskedelem
volt a legmeghatározóbb, hanem a hús. A téren nagy volt a nyüzsgés,
mivel a város a hússzékeket, ha jól láttam 14 széket épített ki ide. Ezeket
a székeket adta bérbe a város mészárosainak és bölléreinek. Én a teret
a helyiektől halva csak úgy hívtam, hogy „A hússzékeknél”. Minden nap
innen kaptam az ételeimhez a friss húst, melyből az udvari főszakácsom
remek ételeket készített. A hússzékektől az út a Mészárosok utcáján át
a Fő térre, azaz az Előkapuhoz, a várostoronyhoz vezetett. A legtöbb
mészáros a Mészárosok utcájában lakott: ők egyúttal a marha- és
disznókereskedők voltak, a legmódosabbak a kézművesek között, mégis
keveseknek sikerült a város legelőkelőbb részén, a Fő téren házat
szerezniük. A külső házsor utolsó előtti háza a városháza volt. Az itt
ülésező városi tanács Sopron belvárosának legelőkelőbb részén, az
Előkaputól kiinduló, a városfalra támaszkodó emeletes sarokházban
helyezett el. Ez a ház akkor Haberleiter Ferenc belső tanácsosé volt. Az
emeleten lévő ebédlő ablakai a város főterére nyíltak és amikor nem a
hadjárattal, vagy az ország ügyeivel voltam elfoglalva gyakran időztem
az ablakban és szemléltem a város pezsgő életét. Itt tartották a heti
piacot is. Természetesen itt is szerettem volna közelebbről meggyőződni
a város lakók hétköznapi ügyes bajos dolgairól, ezért több alkalommal
álruhában vegyültem el köztük. Egyik ilyen megfigyelésem alkalmával a
külvárosban jártam a Gabonatérről indultam, mely az úgynevezett Nagy
terjedt. A Nagy tó oldaláról mind a belváros, mind pedig a külváros védve
volt az ellenséges betörésekkel szemben, ezért a Gabonateret nem
zárták le kapuval. Gabonatér mellett három halfiaztató volt. Ezt követte a
Kovácsok utcája, mely a Kőkaputól másképpen a Kovácsok utcája felső
kapujától az alsóig, azaz az Ispotálykapuig, az Ispotály-patak jobb partja
mentén húzódott, amelyen azonban csak keresztbe fektetett fatörzseken
lehetett átkelni, hogy a Rózsák utcája végébe érjen az ember. A
Kovácsok utcája és az Ispotályhíd sarkán volt az ún. emberpiac itt
lehetett napszámosokat felfogadni. A Rózsák utcájának bal házsora
párhuzamos a Kovácsok utcája egyetlen házsorával, de az Ispotály-
patak bal partján. Ahol a bal házsor végződött, ott volt a lóúsztató és a
lóitató. Itt találkoztam két emberrel, akiket próbáltam, arról faggatni
milyen az élet a városban. Elmondták, hogy részükről minden rendben
van, van munkájuk és a közbiztonság is jó, nincsenek lopások és van
egy erős kezű királyuk, akire büszkék, bár az igazsághoz az is hozzá
tartozik, hogy azt is mondták, hogy ilyen sok adót még nem fizettek, mint
mostanság. Mondtam nekik, hogy igazuk lehet, de ezt a biztonságot és
növekedést csak magas adókból lehet finanszírozni. Erre már nem
válaszoltak, vagy talán nem akartak, csak legyintettek és tovább itatták a
lovaikat. Tudomásom szerint az utcát azért nevezték Rózsák utcájának
„az örömlányok utcája", mert a bal házsor végében bordélyház üzemelt
és az 1476-os első Frigyes elleni hadjáratomra készülődő Sopronban
bekvártélyozott csapataim katonái előszeretettel szórakoztak itt.
A soproni tartózkodásom ideje alatt egy nyüzsgő fejlődő, erős várost
láttam amire, mint bázisra lehet építeni egy sikeres hadjáratot, melyet az
idő igazolt is, hiszen terveimnek megfelelően sikeresen elfoglaltam Bécs
városát. A vár és a város fontos szolgálatokat teljesített nekem a német
császár elleni háborúban, ezért a pusztítások és rombolások enyhítésére
és eltüntetésére elrendeltem, hogy 1483-tól a város évi adójából 10 éven
át 300 aranyforintot és a harmincad-jövedelemből 16 éven át 200
aranyforintot kapnak minden évben a vár megerősítésére a Soproniak.
Írta:Nemes Ádám
